Márton napi hagyományok
Miért eszünk libát Márton-napon? Innen ered a hagyomány!
A Márton-nap hagyománya igen régi időkre nyúlik vissza. A
népszokás Pannónia Szent Márton nevéhez kötődik, aki feltehetően
valamikor 316-317 körül született az ókori Savaria városában, vagyis a
mai Szombathelyen. A fiatal Márton a római légió katonájaként szolgált. A
legenda szerint Franciaországban portyázott társaival, amikor didergő
koldus kérte a segítségét. Az önzetlen katona kettévágta talárját, és
felét a szegény embernek adta. Akkoriban sokan úgy gondolták, a koldus
maga Jézus Krisztus volt...
Különleges legenda övezi a Márton-nap hagyományát
Krisztus felajánlotta Mártonnak a keresztelkedés lehetőségét. Az ifjú jótevő hamarosan kilépett a légióból, és kiváló papként szolgált tovább. Franciaországban később a gyönyörű Tours városának püspökévé választották. Ám Márton egyszerű papként képzelte el az életét. S amikor eljöttek érte, hogy megtartsák az avatási szertartást, inkább a libaólba menekült. Csakhogy a libák hangos gágogásukkal elárulták Márton rejtekhelyét, s innentől nem kerülhette el a neki szánt sorsot.
A szolgalelkű és áldozatkész Mártont 371-ben szentelték a város püspökévé. Nemcsak rendkívül fontos hittérítő munkát végzett, de tevékenységét számtalan csodás gyógyulás kísérte. Istent a 397. november 8-án bekövetkezett haláláig szolgálta. Testét, három nappal később, épp november 11-én helyezték örök nyugalomra. Nem sokkal később szentté avatták, ő a természetgyógyászok védőszentje. No, meg a ludaké is...
Márton-nap, a libaevés hagyománya és a püspökfalat
A libaevés hagyománya - legalábbis a legenda szerint - szintén visszanyúlik Márton püskökké avatásához. Miután megtalálták őt a libaólban, a szertartást követően, tiszteletére hatalmas lakomát rendeztek, a menü pedig nem más volt, mint libasült és bor.
Az első valóban hiteles írásos feljegyzések szerint 1171-ben egészen biztosan tartottak Márton-napi libalakomákat. Novemeber 11. jelezte a tél kezdetét a paraszti világban, s ilyenkor fejezték be a földeken a mezőgazdasági munkákat. A cselédek megkapták az évi juttatásokat, nem mellesleg grátiszként egy-egy libát. A Márton-napi dínom-dánom egyben az adventi böjt előtti utolsó nap volt. Nos, meg is tettek, vagy inkább meg is ettek és ittak mindent, hogy ne éhezzenek az elkövetkező időszakban. A liba húsából - leginkább annak hátsó feléből - a papnak is minden évben küldtek, s bizony innen ered a "püspökfalat" kifejezésünk.
Márton-nap a borászok ünnepe is, hiszen általában ekkora készül el az év első újbora. A nagyobb borvidékeken Mártont manapság az újbor védőszentjeként tisztelik. A hagyomány szerint november 11-én kezdik meg a hordókat a gazdák, s a libalakoma mellé fogyasztják az év első frissítő nedűjét. Korábban úgy tartották, ha Márton-napján zöld a szőlő levele, enyhe tél lesz. Az esőnek különösen örültek, mert az esős Márton-nap bőséges szőlőtermést és szüretet jelzett a következő évre. A Márton-bornak különleges gyógyító hatást is tulajdonítottak. Nem véletlenül, hiszen ahogy szó esett róla, Szent Márton a gyógyítók védőszentje.
A Márton-napi lampionos felvonulás hagyománya
A mai napig sok helyütt él még ez a különleges Márton-napi hagyomány és szokás. Ilyenkor nagyon sok településen rendeznek kirakodó vásárokat, este pedig - a libalakomák előtt - lampinos felvonulást. S aki igazán követi a hagyományt, római légiós katonának öltözve, piros talárral a vállán vonul a menetben. Természetesen minden évben megemlékeznek Márton és a koldus találkozásáról is. Nagyon vidám ünnep ez, az utcabálon sokat énekelnek, táncolnak az egybegyűltek.
S akkor íme néhány vicces és vidám mondás, amely kifejezetten a november 11-i hagyományokhoz, népszokáshoz kapcsolódik:
- Aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik.
- Ha Márton fehér lovon érkezik, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.
- Márton napján, ha a lúd jégen jár, karácsonykor vízben poroszkál.
- Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, ha borús, borongós télre számíthatsz.
- Ha Márton-napon borongós az idő, ilyen lesz a március is.
- A bornak Márton a bírája