Várnai Zseni - Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,hogy a fűszálak milyen boldogok:újjászületnek, és a bogarak,azok is mindig újra zsonganak,a madárdal is mindig ugyanaz,újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,minden tavasz csodás megújhodás,a fajta él, s örökre megmarad,a föld őrzi az életmagvakat,s a nap kikelti, minden újra él:fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,innám a fényt, ameddig rám ragyog,a nap felé fordítnám arcomat,s feledném minden búmat, harcomat,élném időmet, amíg élhetem,hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,s a holnapom? Azt meg kell érni még,csillag mécsem ki tudja meddig ég?!de most, de most e tündöklő sugármég rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,hogy éreztessem, ahogy érezemez illatot, e fényt, e nagy zenét,e tavaszi varázslat ihletét,mely mindig új és mindig ugyanaz:csodák csodája: létezés… tavasz!